Megnyílt a gödi Huzella Kert

A gödi Huzella Kert  2022. március 28-án megnyitásra került a látogatók számára.

A megnyitón köszöntő beszédet mondott dr. Orlóci László ELTE Füvészkert igazgatója, és dr. Tuzson Bence országgyűlési képviselő, kormányzati államtitkár. A szalagot átvágták: Orlóci László, Tuzson Bence, és Szabó István a Pest Megye Önkormányzatának elnöke.

A Huzella Kert feléledt a 2000 óta tartó tetszhalott állapotából, fejlesztése 22 év után elkezdődött.

A  tervezett fejlesztési munkákról a látogatók a helyszínen kihelyezett információs tábláról értesülhetnek.

A fejlesztési munkák ideje alatt, a kert munkaidőben díjmentesen látogatható a nagyközönség számára. A kert egyéni bejárásához elkészült a kertvezetési applikáció, mely letölthető a Google Play áruházból. https://fuveszkertapp.hu/HuzellaApp.php

A megnyitón bemutatásra kerültek a kertben tervezett fejlesztések, melyek 2023. december végéig kerülnek megvalósításra. Átadásra került a Békaliliom tanösvény, mely bemutatja  kert természeti értékeit és interaktív feladatokat is tartalmaz.

Közös faültetés keretében a most kialakított Ginkgo Kertbe közel 50 páfrányfenyő került beültetésre.

A 2023. december végéig tartó fejlesztési munkák részeként a következő területek kerülnek felújításra:

A használaton kívüli, romos épületek bontásra kerülnek, így növelve a kert területét. A kert úthálózata felújításra kerül. Látogatói fogadóépület  kerül kialakítása a porta mellet. A régen „Bagoly Tanodaként” működő faház  felújításra kerül. A régi kéményből virtuális kilátó lesz, mely tetejéről kamerák segítségével az egész környék panorámája láthatóvá válik. A régi filagória, és a szivattyú ház is felújításra kerül. A kert hasznosítását új funkciók biztosításával próbáljuk bővíteni. A kialakításra kerülő „Füveskert” egy meglévő épületnek adna új funkciót, és a látogatók számára lehetőséget, hogy a helyben termesztett gyógynövényekből saját készítésű termékeket, alkotásokat készítsenek.

A Huzella Kert rövid története

A birtok első tulajdonosáról nem maradt fenn korabeli hiteles forrás. Helytörténeti kutatások szerint a villát és tájképi kialakítású parkját 1885-ben említik először Sződ község térképén. A térképen a park területén feltüntették Dewitz Ottó báró nevét.

A kastélyszerű épület feltehetően 1850 és 1865 között épült, több egymást követő szakaszban. Fennmaradt dokumentumok szerint gróf Széchenyi Ödön 1865 áprilisában Alsógödön birtokrészt vásárolt egy pesti bejegyzésű belga banktól. Miután a gróf, a későbbi isztambuli „tűzpasa” 1874 telén végleg Törökországba költözött, a birtokot Arany László vásárolta meg. Az ingatlant Huzella Elek, Huzella Tivadar édesapja vásárolta meg 1892-ben Arany Lászlótól, híres költőnk Arany János fiától.

Az Alsógödi Biológiai Kutatóállomást Huzella Tivadar professzor létesítette 1930-ban hazai és külföldi anyagi támogatással.

Dr. Huzella Tivadar 1950. július 11-én halt meg. Családja a villa parkjában temette el. Végakaratának megfelelően örökösei – mely szerint otthonának oktatási és kutatási célokat kell szolgálnia – a villát hatalmas parkjával együtt átadták az Eötvös LorándTudományegyetemnek. Először, mint Növénybiológiai Kutatóállomás működött. 1959-ben felépült a kertben a Magyar Tudományos Akadémia Duna-kutató állomása, mely 2014-ig működött a kert területén.

A főépület (egykori villa) falán az ELTE emléktáblát helyezett el a professzor tiszteletére 2004-ben. Az 1960-as évek elején a villa tornyát lebontották, az épületet pedig a felismerhetetlenségig átépítették, sajnos minden korábbi díszétől megfosztották.

A Huzella kertet Göd város Önkormányzata az 54/2007. (XI.29.) számú rendeletével nyilvánította helyi jelentőségű természetvédelmi területté. A kert fenntartását az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem végzi 1951 óta.

  1. január 1-től a kert fenntartási feladatait az ELTE Füvészkert vette át. 2017-ben tervet dolgozott ki a hasznosításra a Gödi Huzella kert fejlesztési terv címmel.

 

 

Fejlesztéseket támogatja:
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Projekt azonosító: CNP-KP-1-2021/1-000328

Ne maradjon le semmiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Név

Email

Ön robot? (Tipp: 3 betű)

Mehet